Európai call opció árazása szimulációval; a futó becslés konvergál a Black–Scholes analitikus árhoz.
A Monte Carlo-szimuláció úgy áraz egy opciót, hogy sok szimulált kimenetel diszkontált kifizetését átlagolja. Az eszköz kockázatsemleges geometriai Brown-mozgással szimulál lejárati részvényárakat, és megmutatja, ahogy a becslés és a konfidenciaintervalluma a pályák számának növelésével a Black–Scholes-árhoz konvergál.
A standard hiba 1/√N ütemben csökken: négyszer annyi szimuláció felezi a hibát.
Itt a képlet a viszonyítási alap, amely igazolja a módszert. A Monte Carlo pályafüggő kifizetéseknél, sok alaptermék esetén és zárt képlet nélküli modelleknél válik nélkülözhetetlenné.
Sok lejáratkori részvényárat szimulálunk a kockázatsemleges mérték szerint, S_T = S₀ exp((r − ½σ²)T + σ√T Z), ahol Z standard normális, mindegyikre kiszámítjuk a kifizetést, átlagoljuk, és az átlagot a kockázatmentes kamatlábbal diszkontáljuk. A becslés a szimulációk számának növelésével a valódi árhoz tart.
A becslés ± 1,96 × standard hiba tartomány, ahol a standard hiba a diszkontált kifizetések mintabeli szórása osztva √N-nel. Az ilyen intervallumok nagyjából 95%-a tartalmazza a valódi árat, így az intervallumból látszik, hány szimuláció kell egy adott pontossághoz.