Modigliani–Miller tételei adók nélkül és adóval: a tőkeáttétel hatása a saját tőke költségére, a WACC-ra és a vállalat értékére.
Modigliani és Miller megmutatta, hogy adók és súrlódások nélkül a vállalat értéke nem függ attól, hogyan finanszírozzák. Az eszköz megmutatja, hogyan nő a saját tőke költsége a tőkeáttétellel, hogyan marad vízszintes a WACC adók nélkül, és hogyan csökkenti a WACC-ot és növeli az értéket a kamatadópajzs, ha bevezetjük a társasági adót.
Több hitel mellett a megmaradó saját tőke kockázatosabb, mert a részvényesek kisebb alapon viselik az üzleti kockázatot. Elvárt hozamuk adók nélkül pontosan annyival nő, hogy a WACC változatlan maradjon.
A kamatfizetés leírásából adódó adómegtakarítás. Társasági adó mellett olcsóbbá teszi a hitelfinanszírozást, és a jelenértékével növeli a vállalat értékét.
Az I. tétel szerint adók, csődköltségek és egyéb súrlódások nélkül a vállalat értéke nem függ az adósság és a saját tőke arányától. A II. tétel szerint a saját tőke költsége lineárisan nő a tőkeáttétellel: r_e = r_A + (D/E)(r_A − r_d), ahol r_A a vállalati eszközök hozama. Együtt azt jelentik, hogy az olcsóbb adósság előnyét pontosan kioltja a drágább saját tőke.
Ha csak a társasági adót vesszük figyelembe, több adósság az adópajzs révén mindig növeli az értéket. A valóságban a pénzügyi nehézségek és a csőd várható költségei a tőkeáttétellel nőnek, ezért a trade-off elmélet szerint az optimum ott van, ahol az adósság határ-adóelőnye megegyezik a várható határ-csődköltséggel.